Ödön és a kezdetek
Dédnagyapám, Makfy Ödön igazán jóképű férfi volt, becsületes, de némelykor csélcsap. Egy nagypolgári család legkisebb gyermekeként az 1920-as évek aranykorában a jogi egyetem elvégzése után egy magyar kisvárosban, Nagykanizsán élt és dolgozott.
Gyermekkorában a szigorú, de jószívű sváb nevelőnőjétől megtanult zongorázni, így bármikor be tudott ugrani egy-egy szalonkoncerten, ha hiányzott a kísérő. Ám a szíve mindig az énekléshez húzta: hangja tele volt érzelemmel, és amikor dalra fakadt, a legkeményebb szívek is meglágyultak.
Bár szerette a munkáját, a várost és a barátait, és a tizenöt szobás ház kényelmét sem vetette meg, mégis úgy érezte: hívja őt a zene és a nagybetűs élet. Hiányoztak a pezsgő szalonok, a koncertek, a tánc, és a csinos nagyvilági nők.
Úgy döntött, felmegy a nagy Budapestre, hogy belevesse magát a pesti forgatagba. Járta a klubokat, a koncerttermeket és a fényárban úszó polgári szalonokat, ahol az éneké, a táncé és az igényes szalonzenéé volt a főszerep. Olykor persze verte a blattot, lovakra fogadott, és nem egyszer a kaszírnő barátnői mentették meg attól, hogy a Margit-híd alatt kelljen aludnia.
De újra és újra talpra állt. Egyszer a New York Kávéház füstös zongorája mellett ragadtatta el magát hajnalig, máskor a Dunakorzó szállodáinak báltermeiben énekelte dalait. Később pedig elindult a világot jelentő színpadok felé: New Yorktól Párizsig, Londontól Berlinig vitték dalai, és ahol megjelent, ott a zene mosolyt csalt az arcokra, boldogságot hozott az emberek szívébe.
Egy párizsi éjszakán állítólag beugrott a Le Boeuf sur le Toit kabaréba, ahol először Django Reinhardt pengette a gitárját, majd a közönség tombolt, amikor Ödön felpattant a zongora tetejére, és elénekelt egy francia sanzont. Darius Milhaud levelet írt neki az eset után, amelyben kérte, énekelje el a dalait. Sajnos a levelet a garniszálló portása elkeverte, így egy hét múlva már Berlinben egy alkalmi hegedűs mellett állt színpadra, aki később világhírű lett. New Yorkban pedig azt mesélték, hogy egyik éjszaka ugyanazon a színpadon lépett fel, ahol előtte Duke Ellington játszott.
A legenda szerint egyszer egy kikötőben, amikor ellopták a kottáit, egy idegen zenész sietett a segítségére. A dédnagyapa soha nem felejtette el ezt a pillanatot, és később a megmentett dallamokból született meg zenekarának egyik legszebb száma.
A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.